Ercsi,Rákóczi út 25.

A valóságban is szép és jó az új Honda HR-V

Hír megjelenése: 2015.02.03
A Genfi Autószalonon lehetőségünk nyílt egészen közelről megvizsgálni a Nissan Qashqai uralmát megdönteni hivatott Honda HR-V-t. A crossover meglepően tágas, jó anyagokból van, miközben eszméletlen jól is néz ki. A Civic Type R mellett ugyan nagy szerepet nem kapott az európai Honda HR-V újjáélesztett, legfrissebb generációja, mégsem mehetünk el szó nélkül az egykoron igencsak népszerű modell mellett ? pláne azért, mert valószínűleg százszor, ha nem ezerszer többet fognak itthon értékesíteni belőle, mint a legerősebb elsőkerekes hot hatch-ből. Ami a HR-V kinézetét illeti, kellemesen sportosra alakították a mérnökök és a designerek közös munkával a crossovert. Szélesre húzták, s így hangsúlyosak lettek a lökhárítók, a hűtőráccsal összeérő fényszórók egyfajta szárnyformát alkotnak együtt, míg a hátsó ablakok elkeskenyednek, és a rejtett hátsó kilincsekben végződnek az emelkedő övvonal kíséretében. A tetőív kellően lejt, mégis maradt elég fejtér a hátul utazóknak is. Az új HR-V a gyár világszerte alkalmazott B kategóriás? padlólemezének köszönhetően a szegmens legnagyobb utasterével várja a belül helyet foglalókat. Ráadásul a Magic Seats (Mágikus Ülések) ebben a modellben is megtalálhatóak, így a hátsó ülőlapok igény esetén 60/40 arányban felhajthatóak, épp ahogy a támlák ledönthetőek. Utility, azaz haszonjármű üzemmódban a támlák egészen előre dőlnek, így hatalmas, síkpadlós raktér várja a tulajdonos poggyászait. Tall állásban a hátsó ülőlapok függőleges pozícióba kerülnek, így a második sorban padlótól plafonig, illetve első támlától hátsó támláig kihasználható a hely. Long beállításnál az első utasülés és a jobb hátsó ülés támlája egyaránt előre dől, így hosszú tárgyak is gond nélkül behelyezhetők. A csomagtérre persze alaphelyzetben sem lehet panasz, ugyanis 453 liter áll rendelkezésre. - forrás: autoblog.hu

Munkatársaink


Ercsi - Autócentrum Szabó
Cím
2451 Ercsi, Rákóczi út 25.
Telefon
Nyitva tartás
Hétfő-Péntek: 08:00-17:00
Szombat-Vasárnap: Zárva

Kedves Ügyfelünk!
2024. március 29 - április 1 között
ZÁRVA TARTUNK.



Visszahívást kérek



Weboldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk annak érdekében, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek.
Az adatvédelmi tájékoztató tartalmát megismertem. A tájékoztató ismeretében hozzájárulok a sütik használatához. További információk